Ferences Akadémia

SÜMEG

A sümegi Ferences Akadémiát a sümegi ferences rendház üzemelteti a kegytemplommal szomszédos kolostor épületében.

TÖBB, MINT KÉPZÉS

A ferences atyák gondoskodnak arról, hogy a kiváló oktatókkal megszervezett képzések lelkigyakorlattal és lelkivezetéssel párosulhassanak, a kolostor segítői pedig arról, hogy a rendházban eltöltött napok alatt, a 350 éves falak közt zavartalanul elcsendesedhess. A kurzusok elvégzéséről oklevelet kapsz.


Kurzusok 2021. ősz (klikk ide)

Soron következő előadások


2021. december 3-4-5.

 SÁTÁNI TÁMADÁSOK JÉZUS KRISZTUS ELLEN

 Kereszténység a globalizáció nyomása alatt

Dr. Kertész-Bakos Ferenc

  1. A szabadság mítosza és a racionalizmus
  2. Az új globális konszenzus létrehozása és a mögöttes etika
  3. A Nyugat feminista és szexuális forradalma
  4. A politikai forradalom és a jogok forradalma
  5. A globális kormányzás politikai és kulturális normái

A kurzus célja, hogy felismerhetővé tegye azokat a politikai hadműveleteket és kommunikációs machinációkat, melyek a keresztény civilizáció elsorvasztására irányuló sátáni program elemei.

Dr. Kertész-Bakos Ferenc eredetileg közgazdász, PhD-t az amerikai Madison Intézetben (MIIBS), jogi mesterfokozatot (LLM) a lengyelországi Warsaw Management University-n szerzett. A New York-i Tudományos Akadémia tagja. Tanárként, kutatóprofesszorként, intézetvezetőként és főigazgatóként egyaránt dolgozott különböző felsőoktatási intézményekben, így Auburn-ben (USA), a szlovákiai Danubius University-n, a budapesti Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán, a hongkongi Alfred Nobel Open Business School-on. Munkáiban tudományos eszköztárral áll ki az Anyaszentegyház tanítása mellett. Különböző újbaloldali politikai csoportok agresszív, folyamatos támadásai miatt nyilvános szereplést csak nagyon korlátozottan vállal, jelenleg polgármester egy Sümeg melletti kistelepülésen, ahol családjával visszavonultan él.  

Elmélkedések

Minden kurzus részeként

Fr. Reisz Pál atya, Sümegi Ferences Rendház - házfőnök

1-2-3. Világnézetünk keresztény alapjai 

Sümegi Ferences Rendház
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el